22.

Mina Gelmann a verandán ült, és egykedvűen bámulta a teljesen helyreállított Woneapenigong-tó tükörként csillogó felszínét. Felvillanyozó látvány volt, de neki legalább egy évre elege volt mindenféle izgalomból.

Mellette Heath és Iranaputra sakkoztak a régi hévvel, bár Heath újabban kevésbé volt leereszkedő, Iranaputra pedig jócskán leadott harcias rámenősségéből. Továbbra is ezredesként emlegették Heatht, ami helyénvaló is volt azóta, hogy a Viktória Liga - így akarván elismerni egyik nyugalmazott polgárának a műtárgy fedélzetén tett felfedezéseit - ezt a tiszteletbeli címet adományozta neki.

Kahei Shimoda közvetlenül a telep többi részétől elválasztó léckerítésen belül, a fűre leterített törülközőn feküdt, és az ibolyántúli sugarak ellen védő krémtől síkos, nagy testét süttette a nyári nappal. Hawkins a tizenegyes számú konyhai felszolgáló robottal társalgott; a robot épp az imént hozta ki neki a kért jeges limonádét. Tisztelettudó gép volt, nem hozakodott elő magasabbrendű értelemre vagy a világmindenségre vonatkozó kibermetafizikai képtelenségekkel.

Valami arra késztette Gelmannt, hogy ültében kissé kihúzza magát. Jól látta? A robot, miután teljesítette kötelességét, valóban egy csúfondáros szemhunyorítással indult vissza? Gelmann ellazította magát. Lehetetlen. A robotoknak nincs is szemhéjuk. Bizonyára a napfény csillant meg a mozgékony műanyag lencséken, az válthatta ki ezt a hatást.

Jó volt visszatérni a Woneapenigong-tóhoz, jó volt visszakapni a ékosztályát, a holmijait, az ismerős ételeket és a barátokat. Balra pillantott. Egy mutatós, sötét bőrű, fiatal nő vezetett körbe egy csoportot a telepen. A parton megállt, és a veranda felé mutatott. Gelmann mosolyogva integetett. Különös érzés volt híresnek lenni. A föld turistacsábító látványosságai mellé egy újabb került: a műtárgy öt öregje. A telep vezetői ragaszkodtak hozzá, hogy csak tisztes távolságból bámulhassák őket, hogy ne háborgassák se az egyszerű nyugdíjasok, se a hirtelen a figyelem középpontjába kerültek nyugalmát.

- Fura - jegyezte meg Hawkins, amikor értesüli a dolgok állásáról -, egyikünk se látszik turistacsalogató látványosságnak.

A csoport megállt, ott, ahonnan már nem volt szabad közelebb jönni, és a fényképezőgépek célba vették a nagyra becsült személyeket. Hawkins állta, amíg bírta, majd tisztelgett limonádés poharával, megfordult, és kimért, megfontolt mozdulattal letolta a nadrágját. A zarándokok felhördültek.

Gelmann a fejét csóválta. Egyesek több méltósággal viselték a hírnevet, mások kevesebbel.

Nem értette ezt a kéretlenül jött hírnevet. Hisz nem arról volt szó, hogy megmentették az emberiséget holmi ragadozó idegen hordáktól vagy akár csak egy ragadozó idegentől. Ó, persze, kötöttek egy bizonytalan szövetséget eggyel, és talán segítettek abban, hogy ne törjön ki kereskedelmi háború az EÁSZ, a Keiretsu és a többi liga között, de szó sem volt arról, hogy saját elhatározásukból tettek volna ilyesmiket. Iranaputra 330 állította, hogy ez karmikus volt, de Gelmann jobban tudta:

Mindössze egy sétát akartak tenni.

Az egyik turista, egy fiatalember, kihasználva a pillanat nyújtotta lehetőséget, megpróbált a műtárgy hősei közelébe férkőzni, és személyes kapcsolatba lépni velük. Az idegenvezető villámgyorsan a lábára csapott, hanyatt vágta, s míg egyik kezével a nyakát fogta, valamit súgott neki. Amikor a fiatalember fölállt, és visszament a csoporthoz, az arca hamuszürke volt.

Zabela Ashili félrefordulva elmosolyodott, újra intett, majd halkan mondott valamit Hawkinsnak, aki erre tett egy goromba mozdulatot. A lány továbbterelte csoportját a tóparton. Gelmann jeges teát szürcsölgetve töprengett az élet fonákságán s azon, hogy előre nem sejtett dolgok gyakran mennyire megtudják változtatni egy ember életpályáját.

Ashili nemcsak hogy meg volt elégedve azzal, hogy idegenvezetőként dolgozott a telepen, de olyan jól megfizették, hogy az egész biztonsági csoportot is átképezte.

Willard Whiskin a hajó tatján kihajolta nézte a hátrafelé rohanó folyót. Az útiprogram szerint még egy napot töltenek az Orinocónak ezen a mellékfolyóján, mielőtt a levegőbe felfüggesztett kábelen átvágnak a dzsungelen a Rio Negróhoz, onnan pedig le, Mamusba.

Letörölte homokéról a verejtéket, bekente a szórófejes palackban lévő izzadásgátló szer utolsó cseppjeivel, majd körülnézett, és az üres tartályt áthajította a korláton. Most ott bukdácsolt a hajó farvizében. A felesége felpillantott a két kis Whiskin fegyelmezéséből.

- Ezt talán nem kellett volna, Will! Végtére is esőerdőben vagyunk, védett területen.

- Az egész bolygó ilyen vagy olyan okból védett terület - vont vállat közönyösen a férfi. - Hőség van és elfáradtam. Minek nagy ügyet csinálni belőle? intett a hajó tatja felé. - Már el is tűnt.

A trópusi napot felhő takarta el, de nem azért, hanem a felharsanó sztentori hang hallatán hagyták abba ők is meg a hajó többi utasa is, amivel épp foglalatoskodtak, s kapták fejüket az ég felé. Az emberek kitódultak a kabinokból és a társalgóból a fedélzetekre. A parton még a rekedten kiáltozó skarlátvörös ararapapagájok és az amazonasi zöldpapagájok is elhallgattak. Néma csend borult a megriadt dzsungelre.

Gigászi méretű, ezüstös építmény töltötte be az eget a látóhatár egyik szélétől a másikig: a Drex-hajó. Az oldalán kinyílt egy picinyke ajtó, valami kiröppent rajta, és sebesen száguldott a hajó felé. Néhányan felsikoltottak, és futva igyekeztek a hajó belsejének kétes biztonsága felé, de a legtöbben csak álltak, mint akiket megigéztek.

A leszálló tárgy kicsit körözött a hajó felett, majd hirtelen lecsapott mögötte. Egy perc múlva újra megjelent, és megállt a levegőben. Vádló kondulással egy üres izzadsággátló bádogpalack csapódott a fedélzetre, egyenesen Willard Whiskin lába elé.

Egy kormozott kar - egy a négy közül -, melyen megtört a fény, mutatott vádlón Whiskinre, miközben a két kis Whiskin közelebb húzódott az anyjához, és kimeresztett szemmel bámulta az összecsapást. A minden ízében remegő Willard szájtátva nézte azt a valamit, amit furcsa módon mintha egy egyszerű felszolgáló robotról mintáztak volna, s közben érezte, hogy bal lábán valami melegség csorog végig.

A csillogó készülék a tekintély hangján szólalt meg, amelyben mellesleg enyhe New York tartománybeli kiejtés érződött.

- Ez itt egy védett esőerdő. Szemetelni szigorúan tilos!

A feje fölött lebegő félelmetes jelenség belsejéből egy hang azt mennydörögte:

- Haladéktalanul véget kell vetni minden további erőszaknak! Ez az utolsó figyelmeztetés!

A mozgékony eszköz előbbre sodródott a levegőben, mígnem már csak egy méterre volt a halálra vált turistától. Négy csuklósan tagolt kezével megragadta drága trópusi ingénél fogva, és egészen közel húzta tükrösen fénylő műanyag lencséihez.

- Megértetted? - Ah… ó… hun!

- Máskor ennél bőbeszédűbb szokott lenni - bátorkodott közbeszólni Mrs. Whiskin.

A robot elengedte az embert, akinek nagy nehezen sikerült talpon maradnia. Ezek után a hajó többi utasának ó! és ah! kiáltásaitól kísérve egy kék tűzoszlopon fölemelkedett, és eltűnt a híres műtárgy gyomrában. Az ünnepélyes komolysággal feljebb szállt az egyenlítői égbolton, majd északnak fordult, és újabb törvénysértők nyomát kutatva tovább ment.

Whiskinné és a két kis Whiskin gyerek körbefogták Willardot.

- Jól vagy, drágám?

- Oda nézz! A papa bepisilt! - mondta Jeremy Whiskin.

Willard Whiskin remegő tagokkal, de szigorúan nézett végig a családján.

- Nem érdekel, ki mit mond. - Titkon fölsandított az égre, mintha a műtárgy hirtelen megváltoztathatná idegen észjárását, és visszatérhetne, hogy az ő személyén töltse ki minden képzeletet felülmúló haragját. Jövőre otthon maradunk, és Bobbleworldre fogunk járni: - Észrevette a hajó egyik tisztjét, egy Bahfáról való helybéli embert.

- Hallottam, hogy maguk nagyon szigorúan veszik a környezetvédelmet, de nem gondolja, hogy ez azért túlzás?

A férfi hátrébb lökte a sapkáját, és gyengéd pillantást küldött a tovatűnő műtárgy után.

- A Föld eleven múzeum, uram. Mi, akik itt élünk, nagyon büszkék vagyunk a tisztaságára. Amióta a Drex belement, hogy addig is, amíg üzenetet nem kap a saját világáról, velünk együtt vigyáz a galaxisnak erre a kis zugára, a szokottnál is kevesebb gondunk van. Az idegennek is van elfoglaltsága, ezért nem keveredhet bajba, és a ligák sem akarnak azóta parancsolgatni nekünk.

- Ezt megértem - mondta Willard Whiskin vegyes érzelmekkel, miközben a családja odatámogatta a lépcsőhöz.

Mélyen a műtárgy belsejében, az elfoglalt Drextől nem háborgatva s az emberiség fennmaradó részétől elfeledetten, négy candomble-i orgyilkos éldegélt. Nem keseregtek a sorsukon. Élvezték az örökös mesterséges naplemente melegét, a tengerpartot, és jókat úsztak a program szerint hullámzó tengerben. Ha kimehettek volna a hajóból, nyilván élvezettel nézték volna végig saját candomble-i, katonai pompával rendezett temetésüket. Így azonban ezt is, mint minden egyéb odakinti eseményt, elmulasztották.

A Drex nem vett róluk tudomást, az autnok azonban igen. Mivel nem kapott ellenkező értelmű utasítást a Drex pilótától, sőt, semmilyen utasítást nem kapott, ellátta őket étellel-itallal, és általában békén hagyta őket.

A társaiktól elszakadt négyes női fele nemsokára teherbe esett. Miközben a galaxis nehézkesen haladt előre az univerzumban, a tengerszobát és környékét egy rakás apró candomble-i orgyilkos népesítette be. Jó szerencséjükre mindkét szülőjük és az autnok is oktatta őket; ez utóbbi illő lelkesedéssel végezte ezt a feladatot.

Az ősi Földanyán öregek haltak és gyerekek születtek. A ligák veszekedtek, a szövetségek új alapokra helyeződtek. A távoli otthona és elvesztett civilizációja után vágyódó Drex is rálépett végül a miden szerves létformák utolsó útjára.

De a Hajó, a Drex mérnöki és műszaki tudományával kicsinyített mása, tovább élt: önmagát karban- és fenntartva őrködött örökbe fogadott világa felett. Végül a candomble-i sarjak is világra hozták sarjaikat, s az autnok - meg egy bizonyos módosult, önmagát állandóan megújító felszolgáló robot - segítségével és irányításával olyanná formálták magukat, hogy amikor a hihetetlen messzeségből visszatértek a gépi civilizáció képviselői, és ráadásul megérkezett a Drex rettenetes ősi ellensége is, mindnyájan olyasmivel találták szembe magukat a Vén Föld körüli pályán, amely mellett a Drex-hajó csodája is jelentéktelenné silányodott.

Hogy mi volt az, nem lehet pontosan leírni, de az biztos, hogy egy szakajtónál nagyobb és egy kvazárnál kisebb volt.

F. Nagy Piroska fordítása